Ez egy hosszabb, összetettebb bejegyzés lesz.

Milyen is egy pánikroham? Ha egy szóval akarnék válaszolni, akkor a legmegfelelőbb szó talán a borzalmas, szörnyűséges, félelmetes lenne. Nehéz egyetlen szóval jellemezni, már csak azért is, mert a pánikroham egy nagyon szubjektív élmény, tehát ahány ember, annyiféle roham van. Vannak enyhébbek, melyek 2-3 perc leforgása alatt ahogy jöttek úgy el is múlnak, illetve vannak azok a fajták (amiket én csak nehéz rohamnak nevezek, mert ettől nagyon elfárad a szervezetem) amikor lassan alakul ki, legalább 15 percig tart és fokozatosan múlnak a tüneteket. Nem mindegy az intenzitás se. Volt már két perces rohamom nagyon erős intenzitással és nehéz rohamom is, közepes intenzitással. No, de mik is a tünetek? Tulajdonképpen bármilyen betegség tüneteit képes leutánozni, de a leggyakrabban átéltek a következők:

- heves szívdobogás 
- szédülés
- mellkasi szúrás
- végtag zsibbadás
- hányinger
- erős izzadás
(Nem csoda, ha az ember egyből szívinfarktusra gondol, igaz?)
- elviselhetetlen rossz közérzet
- halálfélelem
- nehéz légzés
- félelem a megőrüléstől
- reszketés
- gyomor görcs

Ismerős? Nem? Hát, elég rossz egy ilyet átélni... Na, de miért is pánikolunk, mikor pánikra látszólag semmi ok? Sokszor hallottam a jelenlegi terapeutámtól, hogy a pánik evolúciós szempontból jól értelmezhető jelenség, sőt kifejezetten hasznos. (Mivan??? Mégis hogyan és kinek válna a hasznára egy ilyen pánikroham?- gondoltam akkor.) Maga a pánikérzet, hasznos, a roham már egy túlzott reakció a szervezet részéről, nem hasznos. Szerencsére nem is káros, ettől függetlenül egy jelzés a szervezet részéről, hogy valami nincs rendben lelki szinten, tehát foglalkoznunk kell magunkkal.

A pánik mint természetes reakció tulajdonképpen teljesen logikus. Ha végig gondoljuk, régen egy csomó félelmetes dologgal szembe kellett néznünk. Például, vadon élő oroszlánokkal. Ha nem menekülünk el, az oroszlán megesz, azt pedig nem szeretnénk. Mikor meglátunk egy éhesen vadászgató oroszlánt, az agyunk egyből küld egy figyelmeztető jelzést, "vigyázz, veszély!" Ha mázlink van, a dög nem vesz észre és gyorsan el tudunk sunnyogni, na de ha észrevesz! Felénk rohan,hogy megegye, az az közelít a veszély. A szívünk hevesebben kezd dobogni, a vért a lábainkba és karjainkba pumpálja, hogy nagyobb erőkifejtésére legyünk képesek, ha küzdeni vagy ha menekülni kell. Ilyenkor megemelkedik a vérnyomás, a vércukorszint, mindenféle hormonok száguldoznak az ereinkben, hogy energiával lássák el a testet. Van, hogy a menekülés a jó megoldás a megküzdés helyett. Ilyenkor pont kezdünk el szédülni, úgy érezzük, hogy nem bírnak el a lábaink, esetleg el is ájulunk; halottnak tettjük magunkat. Tök logikus! Az oroszlán nem fog rátámadni egy döglött "állatra". Ez az üss vagy fuss reakció, ami épp úgy megjelenik a valós veszély esetén, mint a vélt veszély esetén. Ma már szerencsére nem kószálnak csak úgy úton-útfélen éhes oroszlánok. Viszont vannak zárt helyek, ahová be tud zsúfolódni egy csomó ember, valakinek ez is tud épp olyan félelmetes lenni, mint egy éhes csúcsragadozó.
Sok jó ember kis helyen is elfér - tartja a mondás, ám az is igaz, ha kis helyen sok ember van, ott előbb utóbb csökken a levegő oxigén szintje, a a széndioxidé értelemszerűen nő.
Bizonyos emberkék, akik inkább spontán pánikrohamokat élnek át, különösen érzékenyek erre a folyamatra. A szervezetük egy téves riasztást ad, amitől átmeneti légzés leállás is létre jöhet, az illető kapkod a levegő után, ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy nem jut elég oxigénhez, úgyhogy még jobban elkezd kapkodni levegő után és már kész is a túllégzés, más néven hiperventilláció. (Hála a magasságosnak, hogy nekem ilyenem csak nagyon ritkán volt.) Ezeknél a spontán rohamoknál egyébként a szorongás kisebb mértékben van jelen és inkább a roham után jellemző, nem pedig közben. Állítólag ez a fajta pánikbetegség könnyebben kezelhető, sőt sokszor spontán gyógyul. Persze baromi ijesztő egy ilyet átélni első alkalommal, és az illető gyakran köt ki a sürgősségin, ahol persze mindent rendben találnak. Ennek ellenére, én azt mondom, hogy érdemes egyszer, de csak is kizárólag egyszer elmenni egy teljes kivizsgálásra. Kardiológia, pulmonológia, vér, vizelet, pajzsmirigy. Csak azért, hogy megnyugodjunk, hogy nincs semmilyen szervi bajunk. Persze, a következő rohamnál fel fog merülni bennünk, hogy valószínűleg valamit nem vettek észre, valaminek lennie kell. Előfordulhat ilyen is, de ennek igazán kicsi az esélye, de erről később bővebben.
Mit tudunk csinálni, ha pánikrohamunk alakul ki és hiperventillálunk? Hosszú távon a lehető legrosszabb megoldás, ha kerüljük azokat a szituációkat, ahol a roham kialakulhat. Nyilván, egy ilyen roham nagyon kellemetlen, azonban mindig tudatosítsuk magunkban, hogy Á R T A L M A T L A N és nem tart tovább néhány percnél. Ez egyébként már önmagában meg kellene, hogy győzzön arról, hogy semmi komoly bajunk nincs. (Nincs olyan szívinfarktus, vagy tüdőembólia, vagy agyvérzés, ami spontán elmúlik 10 perc alatt, maximum akkor, ha mi magunk is elmúlunk.)  Minden tünet, a fulladás érzéstől kezdve a zsibbadáson át egészen a mellkasi szorításig, mind a pánikbetegség tünetei, pszichés okok miatt alakulnak ki. Ez a fajta pánikroham derült égből villámcsapásként éri az embert, nem biztos, hogy van annyi időnk, hogy elemezgessük a tüneteinket, de amint megérezzük az első tüneteket, máris érdemes az alábbi gyakorlatokat kipróbálni, ezzel lerövidítve, vagy idővel teljesen kivédve a rohamot. Csak azokat a módszereket fogom leírni, amit már kipróbáltam és hatásos volt számomra. Nyilván, ennél sokkal több módszer létezik, mindenkinek magának kell a megfelelőt megtalálni és elsajátítani.

Na lássuk:

1. Lélegezzünk egy papír zacskóba, műanyag zacskóba, gumikesztyűbe, vagy bármibe ami épp kéznél van és alkalmas arra, hogy széndioxidot lélegezzünk vissza belőle. Ezzel el tudjuk kerülni a túllégzést, vagy ha már kialakult, akkor normalizálja a légzést és enyhíti a kellemetlen tüneteket.

2. 4-7-8 légzés. Négyet számolva beszívjuk a levegőt. Hetet számolva benn tartjuk a levegőt. Nyolcat számolva lassan kifújjuk. Nem kell hozzá semmi, csak a légzésünk és némi koncentráció. Semmi baj, ha elsőre nem sikerül nyolcra kifújni, már az is sokat segít, ha rövidebb a belégzés, mint a kilégzés. Ez akár az első módszerrel kombinálható. 

3. Buteyko légzés. Legalább is, valami hasonló. Sajnos, még nem volt időm a tanfolyamot elvégezni, csak annyit tudok róla, amit egy kedves barátom mondott róla, illetve a neten fellelhető anyagokból olvastam . A lényeg, hogy a légzésszámot percenkénti 8-10 légzésre kell csökkenteni, úgy hogy a lehető legkevesebb levegőt szívjuk be és ezt a "keveset" maximálisan kihasználjuk. beszívás után tartsuk bent, ameddig tudjuk, majd fújjuk ki. Ezt követően ne vegyünk azonnal újra levegőt, várjunk 2-3 másodpercet és csak ezután vegyünk újra levegőt. De csak keveset! Ezt nem csak pánikrohamkor, hanem alapesetben is alkalmazni kellene. Én csak rohamkor szoktam. Mivel ez is elég nagy koncentrációt igényel, viszonylag könnyen és gyorsan eltereli a figyelmet és kivédi a rohamot. Hátránya, hogy kell hozzá valamilyen eszköz, amivel az időt lehet mérni.

Ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk, mert a spontán pánikrohamok könnyen átcsaphatnak anticipátoros pánikká,(ilyen van/volt nekem is) ami annyi tesz, hogy rettegve várjuk a következő rohamot és az elkerülő viselkedéstől kezdve a mindenféle idióta rituálékon át a teljes bezárkózásig képesek vagyunk elmenni. Nos, ez a lehető legrosszabb, mert nem hogy nem oldja meg a problémánkat, még jobban felerősíti azt. 
Milyen is egy ilyen előrevetítő roham? Egy könyvet is tudnék írni róla, de igyekszem csak a lényegre fókuszálni. Az én esetemben a rohamok 90%-át a különböző testi betegségektől való félelem hozta elő. Leírok egy konkrét estet, talán ismerős lesz másnak is. Teljes nyugalomban nézek egy filmet, majd valami enyhe nyomást kezdek érezni mellkas tájékon. Nem fáj, csak kellemetlen, viszont ahogy egyre inkább erre az érzetre figyelek, ahelyett, hogy szépen elmúlna magától, erősödni kezd. Ekkor automatikusan megjelenik az a gondolat, hogy valami szervi bajom van, gond lehet a szívemmel. Kezdődik egy enyhébb szorongás érzet, jönnek a rossz gondolatok: talán infarktus? Meg fogok halni? Ez még jobban megrémiszt és elkezdődik a pánikroham. Jönnek a tünetek szépen sorban. Először is kezd felerősödni a nyomás érzés, aztán jön a hányinger, a szapora szívdobogás érzés, a remegés, az izzadás és ezekkel párhuzamosan a halálfélelem és az elviselhetetlen rossz közérzet. (Szerencsére, már jó rég volt pánikrohamom.) A rohamnak van egy csúcsa, ez a legrosszabb. Mivel minden pánikroham nagyon szubjektív, így megint csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani. Az egész roham alatt, de főleg a csúcson nagyon nehéz tiszta fejjel gondolkozni. Elborít a félelem, olyan ez mint egy örvény ami magába ránt, márpedig én nem akarom, hogy berántson.Látom lelki szemeim előtt, ahogy értem jön a mentő, piros ruhások állnak majd körülöttem, defibrillátorral, injekciós tűkkel, katéterekkel, meg mindenféle szörnyűséggel, majd a sürgősségire visznek és ki tudja mi történik ott... A tünetek és a pánikérzés ilyenkor a legerősebb, szinte azonnal a mentőket hívnám, ugyanakkor rettegek az előbb felvázolt képtől. Egy örökké valóságnak tűnik, pedig maximum 1-2 perc ez a nagyon-nagyon intenzív pánik. Aztán fokozatosan csillapodik minden, egészen addig míg a testi tünetek teljesen elmúlnak, már csak a helyüket érzem és a szorongást; azt a megmagyarázhatatlan félelmet, kellemetlen érzést, amit már több mint négy éve minden nap érzek. Hol jobban, hol kevésbé, sőt vannak napok - szerencsére egyre több - mikor már egyáltalán nem érzem. Csak nagyon kevés ember tudja rólam, hogy mivel küzdök nap mint nap. Szégyellem. Talán azért, mert az emberek mindig is furcsán néztek, ha csak szóba került. Aki nem élt át ilyet, vagy nem tanulmányozta legalább minimális szinten ezt a betegséget, annak fogalma sincs arról, hogy mi zajlik ilyenkor egy pánikbetegben és hajlamosak lehülyézni, hisztérikusnak nevezni vagy csak egyszerűen legyinteni. Bocsássuk meg a tudatlanságukat. 

Az anticipátoros roham és a spontán roham között jól látszik a különbség a tünetek megjelenésének sorrendjében. Előbbinél a szorongás váltja ki a tüneteket, utóbbinál pedig a tünetek a szorongást. Ami közös bennük, hogy az egészséges szervezetre ártalmatlanok, viszont ha hosszú távon fennállnak jelentősen rontják az ember életminőségét. Az én esetemben ez nagyon igaz (volt). Előszeretettel alkalmaztam az elkerülő viselkedést. Volt egy pánikrohamom még 2014.10.25-én, ez volt remélhetőleg az utolsó ilyen nehéz rohamom. Fokozatosan kialakuló mellkasi szúrás jelentkezett, hányingerem volt, halálfélelmem, szóval minden ami kell. Bekerültem a sürgősségire, ott még egy pánikroham ért, majd valamikor másnap reggel kerültem haza. Emlékszem, hogy egy szürke farmert és egy fehér, tigrises pólót viseltem. Emlékszem az aznapi sminkemre is, és hogy napközben a keresztanyámnál voltunk látogatóban a nőveremmel. Az ominózus roham után kb. jó fél évig nem voltam hajlandó még csak telefonon sem beszélni a keresztanyámmal, illetve a nővéremmel sem akartam találkozni egészen karácsonyig. Az aznap viselt ruháimat soha többé nem vettem fel. Mindezt azért, nehogy előidézzenek egy újabb rohamot. Nevetségesen hangzik, de én akkor tényleg elhittem, hogy ezzel megelőzhetek egy rohamot. Kialakítottam néhány rituálét is. Ebből már szerencsére csak egy maradt fent, mégpedig az esti rituálém, mikor lefekvés előtt megiszom egy pohár vizet és féllábon állok legalább 20-30 mp-ig. Egyszer valahol azt olvastam, hogy aki 20 másodpercig tud féllábon állni, azt még jó ideig nem fenyegeti az agyvérzés. Hát nem nagyszerű ezzel a tudattal aludni menni? 
Sokáig féltem autót vezetni. Valahogy mindig leküzdöttem és beültem az autóba, de végig szorongtam minden egyes megtett kilométert.

Néha a mai napig is előjön, de már egész jól tudom kontrollálni ezeket a gondolatokat és nem lesz belőlük pánikroham. Azonban a szorongás már nem olyan egyszerű képlet. Végig kísér a nap 24 órájában, hol jobban hol kevésbé, de csak rajtam/rajtunk áll, hogy mekkora teret engedünk neki. Felül lehet kerekedni rajta. Nem megy könnyen, pláne nem gyorsan, és néha úgy érzi az ember, hogy két lépést tesz előre, közben négyet halad hátra. Sokféle módszer van, ami segíthet és segít, ezeket fogom egy csokorba gyűjteni legközelebb.